|
államkötvény éven túli lejáratú állampapír; állampapír a magyar vagy külföldi állam, az MNB, az Európai Központi Bank vagy az Európai Unió más tagállamának jegybankja által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. Az ilyen papírok visszafizetési kockázata a legkisebb egy adott országban; árfolyam/nyereség (P/E) arány a részvényárfolyam (P) és az egy részvényre jutó nyereség (E) hányadosa; árfolyamindex megmutatja, hogy egy meghatározott bázisponthoz képest hány százalékkal változtak átlagosan az indexkosárban szereplő eszközök árfolyamai; átváltoztatható kötvény részvénytársaság által kibocsátott olyan névre szóló kötvény, amelyet a kötvényes kérésére részvénnyé kell átalakítani;
aukció a forgalomba hozatal azon módja, amely keretén belül a kibocsátó az általa meghatározott feltételek szerint lehetőséget biztosít ajánlattételre és a beérkezett vételi ajánlatok meghatározott szempont alapján versenyeznek (Magyarországon az államkötvény- és a diszkontkincstárjegy-kibocsátás általános módja.),
befektetési alap befektetési jegyek nyilvános vagy zártkörű kibocsátásával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a befektetési alapkezelő a befektetők általános megbízása alapján, azok érdekében kezel; befektetési alapkezelési tevékenység a befektetési alapkezelő által, a meghirdetett befektetési elveknek megfelelő befektetési alap kialakítása és a befektetési alap portfóliójában lévő egyes eszközelemeknek (befektetési eszköz vagy ingatlan) a befektetési alapkezelő döntése alapján, a befektetési alap meghirdetett befektetési elveihez igazodó adásvétele; befektetési alapkezelő befektetési alapkezelési tevékenységre engedéllyel rendelkező részvénytársaság, vagy fióktelep;
befektetési eszközök a) átruházható értékpapírok; b) pénzpiaci eszközök; c) értékpapírra, devizára, indexre, illetőleg ezek származtatott termékeire vonatkozó határidős ügyletek, ideértve az ezekkel egyenértékű készpénz-elszámolású eszközöket; d) határidős kamatlábügyletek, e) kamat-, deviza- és tőkecsereügyletek; f) vételi és eladási opciók értékpapírra, devizára, indexre és kamatlábra, illetve ezek származtatott termékeire, ideértve az ezekkel egyenértékű készpénz-elszámolású eszközöket; g) befektetési alap, eszközalap; befektetési hitel értékpapír vásárlásához nyújtott hitel, ha a hitelt nyújtó részt vesz az ügylet lebonyolításában; befektetési jegy befektetési alap nevében (javára és terhére) - a törvényben meghatározott módon és alakszerűséggel - sorozatban kibocsátott, vagyoni és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír; befektetési jegy folyamatos forgalmazása a nyílt végű befektetési alapra kibocsátott befektetési jegyeknek a befektetési alap nevében történő folyamatos forgalomba hozatala és visszaváltása; befektetési tanácsadás befektetési eszközre, a tőkepiacra vonatkozó olyan, értékelést is tartalmazó elemzés, javaslat ellenszolgáltatás fejében történő átadása, amelynek célja, hogy ezek ismeretében az ügyfél olyan döntést hozzon, amely alapján a saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac hatásaitól teszi függővé, kockáztatja. Befektetési tanácsadásra a befektetési tanácsadó jogosult. Nem számít befektetési tanácsadásnak a nyilvánosság számára közölt tény, adat, körülmény, tanulmány, riport, elemzés, hirdetés közzététele, továbbá a termékértékesítő által az ügyfél részére történő tájékoztatás; befektető az a személy, aki a befektetési szolgáltatóval, befektetési alapkezelővel, árutőzsdei szolgáltatóval, vagy más befektetővel kötött szerződés alapján saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac, illetve a tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja; Befektető-védelmi Alap A befektetési szolgáltatók ügyfeleinek érdekeit védi a Befektető-védelmi Alap (BEVA). A BEVA kártalanítására azok a befektetők számíthatnak, akik a BEVA tagjával a biztosított tevékenységek valamelyikére érvényes szerződést kötöttek és e szerződés alapján a befektetési szolgáltató birtokába került, és nevükön nyilvántartott vagyont a befektetési szolgáltató nem tudja kiadni számukra. A biztosítás a bizományosi, kereskedelmi, portfóliókezelési, értékpapír letéti őrzési, illetve letétkezelési, ügyfélszámla vezetési és értékpapírszámla-vezetési tevékenység körében megkötött szerződésekre terjed ki. betét betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is. A betét lehet számlához kapcsolódó vagy betéti okirat; betét feltörés a betét lejárati idő előtti visszavétele. A lekötött betét feltörése esetén megszűnik a szerződés, a pénzintézet a betéti számlára eléhelyezett összeg visszafizetést nem tagadhatja meg, de ez esetben a betétes csökkentett, esetleg látra szóló kamatra lesz csak jogosult; betét futamideje a betét elhelyezésének időtartama, a kezdőnaptól a lejáratig terjedő időszak. Számításánál vagy az induló vagy a lejárati napot nem számítjuk hozzá a futamidőhöz; devizabetét forinttól különböző pénznemben betétként elhelyezett pénzösszeg. A devizabetét esetén a kártalanítás összegének a megállapítása - a kifizetés időpontjától függetlenül - a betét befagyása napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon történik; diszkont értékpapír olyan hitelviszonyt megtestesítő, nem kamatozó értékpapír, amelyet névérték alatt bocsátottak ki, és a lejáratkor névértéken váltanak be; diverzifikáció kockázatcsökkentési célból való befektetés különböző piacokon; egyedi kockázat az értékpapír vagy származtatott ügylet esetén az ügylet alapját képező értékpapír egyedi jellemzőihez kapcsolható árfolyamváltozás kockázata; egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) a hitelintézeteknek az egyes betétekösszehasonlíthatósága érdekében közzé kell tenniük az EBKM-et, amelynek számításánál a kamatösszegben csak a ténylegesen kifizetendő összeg vehető figyelembe egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében, ha az értékpapír kamata a kibocsátó által a még hátralévő teljes futamidőre megállapításra került, a befektetési szolgáltató és a hitelintézet, valamint az a szervezet, amely törvény alapján forgalmazó igénybevétele nélkül jogosult saját kibocsátású értékpapírt forgalomba hozni, köteles kiszámítani, és közzétenni az egységesített értékpapír hozam mutatót, mely által az e körbe bevont értékpapírok hozama összehasonlíthatóvá válik. eladási opció (put option) Olyan szerződés, amelyben az egyik fél (az opció jogosultja) az opciós díj megfizetése ellenében jogot szerez arra, hogy egy adott jövőbeni napon (lejáratkor), vagy napig (lejáratig) valamely termék meghatározott mennyiségét előre megállapított árfolyamon, az ún. kötési árfolyamon egyoldalú nyilatkozatával eladhassa az opció kiírójának. elsőbbségi részvény Eltérő tartalmú és mértékű tagsági jogokat megtestesítő (elsőbbséget biztosító) részvény. Az alapító okirat (alapszabály) az elsőbbségi részvényfajtán belül a) osztalékelsőbbséget, b) a részvénytársaság jogutód nélkül történő megszűnése esetén a felosztásra kerülő vagyonból történő részesedés elsőbbséget (likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbség), c) a szavazati joggal összefüggő elsőbbséget, valamint d) a zártkörűen működő részvénytársaság részvényeire elővásárlási jogot biztosító részvényosztályt határozhat meg. értékpapír A forgalomba hozatal helyének joga szerint értékpapírnak minősülő befektetési eszköz. Értékpapírnak csak olyan okirat vagy - jogszabályban megjelölt - más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi. Értékpapírt pénzkövetelésről, valamely dologra vonatkozó tulajdonjogról vagy más jogról, illetőleg tagsági viszonyból eredő jogosultságról lehet kiállítani. európai opció olyan opció, amelyet annak jogosultja csak a lejárat napján hívhat le; fedezeti ügylet olyan kockázatfedezeti céllal kötött határidős, opciós, swap, illetve azonnali ügylet, amelynek várható árfolyamnyeresége, illetve kamatbevétele egy másik ügyletből vagy ügyletek sorozatából (fedezett ügyletek) adódó nyitott pozíció, várható kamatveszteség, illetve árfolyamveszteség kockázatának fedezetére szolgál. A fedezeti ügylet eredménye és a fedezett ügylet eredménye nagyságrendileg azonos vagy megközelítőleg azonos, ellenkező előjelű, nagy valószínűséggel realizálódó, egymással szoros korrelációt mutató, egymást ellentételező nyereség és veszteség; fix és változó kamatozású betét ha nem változik a kamatláb a lekötés időtartama alatt, akkor fix kamatozású a betét, amennyiben pedig meghatározott időszakonként módosulhat, akkor változó kamatozású; forward nem szabványosított határidős termék; futures szabványosított határidős (tőzsdei) termék; határidős betét a betét elhelyezése egy meghatározott időtartamra történik, annál korábban csak valamilyen büntető feltétel - általában a hozam teljes vagy részleges elvesztése - mellett lehet a betéti összeghez hozzájutni. A határidős betétek lehetnek folyamatosan megújulók, ebben az esetben a lejáratot követően a betét összege (vagy annak kamattal növelt összege) ismét, automatikusan lekötésre kerül; határidős opció A határidős opció arra jogosítja fel tulajdonosát, hogy megvegyen vagy eladjon egy adott határidős ügyletet oly módon, hogy határidős árnak az opció kötési árfolyamát tekintik. határidős ügylet A felek megállapodhatnak abban, hogy a tőzsdei ügyletben vállalt kötelezettségeiket a tőzsdei szabályzat által meghatározott későbbi időpontban teljesítik. Ebben az esetben a tőzsdei ügylet a tőzsde szabályzata szerinti teljesítési feltételekkel azáltal jön létre, hogy az ügyletet az elszámolóház nyilvántartásba veszi és visszaigazolja. A határidős ügyletből eredő kötelezettséget - az elszámolóház szabályzata által meghatározott módon - mindkét fél irányában az elszámolóház teljesíti. A határidős ügylet teljesítése történhet az ügylet tárgyának tényleges átadásával, közraktári jeggyel történő teljesítéssel, illetőleg készpénzes elszámolással. Az elszámolásra vonatkozó szabályok a szerződés tárgyának tényleges átadásával történő teljesítését korlátozhatják vagy kizárhatják. hitelviszonyt megtestesítő értékpapír minden olyan értékpapír, amelyben a kibocsátó (az adós) meghatározott pénzösszegnek a rendelkezésére bocsátását elismerve arra kötelezi magát, hogy a pénz (kölcsön) összegét, valamint kamatozó értékpapír esetén annak meghatározott módon számított kamatát vagy egyéb hozamát (a továbbiakban együtt: kamat), illetőleg az általa vállalt egyéb szolgáltatásokat az értékpapír birtokosának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti, illetve teljesíti; hosszú pozíció minden olyan pozíció, amely esetében az érdekeltség az alapul szolgáló eszköz árváltozását tekintve, áremelkedés hatására értéknövekedésben nyilvánul meg; hozam index a kötvényektől a jövőben, a lejáratig elvárt hozam számszerűsítésére használt mutató (pl. DWIX); indexkövető befektetési alap olyan befektetési alap, amely befektetési politikájában valamely szabályozott piac által meghirdetett index, illetve valamely, a lehetséges befektetők részére előre meghirdetett, a Felügyelet által jóváhagyott egyéb index leképezésére vállalkozott; indexopció olyan vételi vagy eladási opció, amely egy részvénypiaci indexre vonatkozik; intézményi befektető a hitelintézet, a pénzügyi vállalkozás, a befektetési vállalkozás, a befektetési alap, a befektetési alapkezelő, a kockázati tőketársaság, kockázati tőkealap, a kockázati tőkealap-kezelő, a biztosítóintézet, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, valamint mindazon devizakülföldi, amely a saját joga alapján ilyennek tekintendő; jövedelmezőségi mutatók megmutatják, hogy a társaság gazdálkodása során milyen eredményességgel használja fel a rendelkezésére álló forrásokat (pl.: eszközarányos nyereség, egy részvényre jutó eredmény, osztalékfizetési ráta.) kamat swap ügylet valamely tőkeösszegre rögzített kamatláb alapján számított fix kamat és - bizonyos piaci kamatlábhoz, feltételhez igazított - változó kamatláb alapján számított változó kamatösszeg meghatározott időközönkénti cseréje; kincstárjegy Kincstárjegy kibocsátására az állam jogosult, névre szóló, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, futamideje a kibocsátás időpontjától számított egy évig terjedhet. A kincstárjegyben az állam (az adós) arra kötelezi magát, hogy kamatozó kincstárjegy esetén a megjelölt pénzösszeget és annak kamatát, nem kamatozó kincstárjegy esetén a megjelölt pénzösszeget a kincstárjegy mindenkori tulajdonosának, illetve jogosultjának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti. könyv szerinti érték (Book Value = BV) A vállalat nettó vagy könyv szerinti értéke megegyezik a mérlegben szereplő összes eszköz és az összes kötelezettség különbségével. kötvény A kötvény névre szóló, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. A kötvényben a kibocsátó (az adós) arra kötelezi magát, hogy az ott megjelölt pénzösszegnek az előre meghatározott kamatát vagy egyéb jutalékait, valamint az általa vállalt esetleges egyéb szolgáltatásokat (a továbbiakban együtt: kamat), továbbá a pénzösszeget a kötvény mindenkori tulajdonosának, illetve jogosultjának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti, illetőleg teljesíti. látra szóló betét a látra szóló betét a folyószámlán lévő olyan pénz, amelyről az ügyfél bármikor rendelkezhet. A látra szóló betétek után alacsonyabb kamatot fizet a bank, mint a lekötött, határidős betétek után; likvid tőke a pénz, hitelintézettel állampapírra kötött, felmondhatóságában nem korlátozott repó, az átruházhatóságában nem korlátozott, bármikor pénzzé tehető állampapír, továbbá a felmondhatóságában nem korlátozott bankbetét; másodlagos értékpapír letétkezelő által a másodlagos értékpapír tulajdonosa (végső jogosult) részére kibocsátott, az elsődleges értékpapírra vonatkozó rendelkezési jogot, illetőleg az értékpapír által megtestesített jogok gyakorlását biztosító sorozatban kibocsátott névre szóló átruházható értékpapír; másodlagos piac A másodlagos piacon történik a már kibocsátott értékpapírok adásvétele (értékpapírtőzsdék, OTC piac, két fél közötti közvetlen adásvétel). MAX index Magyar Államkötvény Index. A magyar állam által nyilvánosan kibocsátott, az index számítás napján 1 évnél hosszabb hátralévő futamidejű, fix kamatozású államkötvények tőkesúlyozású árfolyamindexe. Az egyes kötvények az aukciókon értékesített mennyiségük arányában vesznek részt az indexképzésben. MAX Composite index A MAX Composite index a MAX index, és az RMAX indexek piaci súlyok alapján kialakított átlaga. A MAX Composite index tartalmazza az elsődleges forgalmazói rendszerben szereplő Magyar Államkötvényeket és Diszkont Kincstárjegyeket, így az állampapír-piac egészét jellemző mutató. nettó eszközérték a befektetési alap portfóliójában szereplő eszközök - ideértve a kölcsönbe adásból származó követeléseket is - értéke, csökkentve a portfóliót terhelő összes kötelezettséggel, beleértve a passzív időbeli elhatárolásokat is; nyílt végű befektetési alap az olyan befektetési alap, amelynél visszaváltható befektetési jegyek kerülnek folyamatos forgalmazásra; opció lehívása az opció jogosultja egyoldalú nyilatkozatával érvényesíti opciós jogát; Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) AzOrszágos Betétbiztosítási Alap 1993-ban alakult, célja: a hitelintézetek betéteseinek védelme. A hitelintézetek által fizetett rendszeres és kötelező befizetésekből pénzügyi alapot képez, majd az esetleges banki fizetésképtelenség vagy betétek befagyása esetén ebből teljesít kifizetéseket a betétesek felé. Az OBA akár Ft akár deviza betétre fizet, de csak névreszóló betét esetén (2004. január 1-től a Pénzmosásról szóló törvény értelmében csak ilyen betét lehet forgalomban.). A kifizetés értékhatára bankonként és betétesenként összevontan 6 millió Ft, tehát az Alap több bank fizetésképtelensége esetén minden egyes bankban lévő névreszóló betétre és annak kamatára maximum 6 millió Ft kifizetést teljesít magánszemélyeknek és vállalkozásoknak egyaránt. OTC-piac tőzsdén kívüli értékpapír kereskedés (Over the Counter) piaci mutatók A piaci mutatók a kibocsátó társaság értékpapírjainak piaci megítélését fejezik ki. A piac ítélete az értékpapírok árfolyamában fejeződik ki, a piaci mutatók ezt viszonyítják olyan eredmény- vagy vagyonjellegű értékhez, amelyek maguk is befolyásolják az árfolyam alakulását. Ilyen mutatók pl. az árfolyam/nyereség (P/E), vagy az árfolyam/könyv szerinti érték (P/BV) arány. portfólió a portfóliókezelési tevékenységet végző számára átadott eszközök, illetőleg ezen eszközökből a portfóliókezelési tevékenységet végző által összeállított, többféle vagyonelemet tartalmazó eszközök összessége; portfólió kezelése az a tevékenység, amelynek során a befektető meghatározott eszközei azzal a céllal kerülnek a portfólió kezelési tevékenységet végző szervezet (hitelintézet, befektetési vállalkozás, befektetési alapkezelő) rendelkezése alá, hogy meghatározott feltételek mellett, egyedi módon, a befektető által adott megbízás alapján befektetési eszközökbe, tőzsdei termékekbe fektesse és kezelje a befektető javára azzal, hogy a befektető a megszerzett befektetési eszközökből, tőzsdei termékekből eredő kockázatot és hozamot, így különösen annak nyereségét és veszteségét, közvetlenül viseli; részvény A részvény tagsági jogot megtestesítő értékpapír. Tulajdonosa az adott részvénytársaság résztulajdonosává válik. Megilletik mindazon jogok (és ugyanakkor terhelik mindazon kötelezettségek), amelyeket a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény alapján a részvényes gyakorolhat. (tagsági jogok: pl. közgyűlésen, szavazásban való részvétel; vagyoni jogok: osztalékhoz valójog, likvidációs hányadhoz való jog) részvény osztály az egy részvény típushoz és fajtához tartozó, de a részvény tu részvényfajták részvényfajták: a törzsrészvény, az elsőbbségi részvény, a dolgozói részvény és a kamatozó részvény. részvénytársaság A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul, és amelynél a tag (részvényes) kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaságok lehetnek zártkörűen vagy nyilvánosan működők. Zártkörű az a részvénytársaság, melynek részvényei nem kerültek nyilvános forgalomba. RMAX index ez az index a rövid futamidejű állampapírok árfolyamváltozásait jelzi, kosarában a MAX index kosarából kikerülő három hónap és egy év közötti hátralévő futamidejű államkötvények, valamint a diszkontkincstárjegyek találhatók. rövid pozíció minden olyan pozíció, amely esetében az érdekeltség az alapul szolgáló eszköz árváltozását tekintve, árcsökkenés hatására értéknövekedésben nyilvánul meg; swap (deviza-, tőke- és kamatcsere) ügylet valamely pénzügyi instrumentum cseréjére vonatkozó olyan összetett megállapodás, amely általában egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből, illetve több határidős ügyletből tevődik össze és általában jövőbeni pénzáramlások cseréjét vonja maga után; származtatott (derivatív) ügylet olyan ügylet, amelynek értéke az alapjául szolgáló befektetési eszköz, deviza, áru vagy referenciaráta (alaptermék) értékétől függ és önálló kereskedés tárgyát képezi (derivatíva); takarékbetét hitelintézetnél takarékbetét-szerződés alapján takarékbetétként elhelyezett pénzösszeg, amelyről külön okmányt, takarékbetétkönyvet állítanak ki az ügyfél részére. A takarékbetét is kamatozik, a kamatok jóváírása jellemzően az év végén vagy a betét megszűnésének napján történik. A takarékbetét lehet látra szóló, lekötéses, vagy nyereménybetét is, azonban mindig névre szóló; tőke számla az a nyilvántartás, amelyet a magánszemély kérésére - az adóhatóság betekintési jogához való hozzájárulás mellett - a tőkeszámla-vezetésre jogosult társaság vezet a magánszemély befektetéseiről azonosításra alkalmas módon, az egyes befektetések időtartamának és értékének feltüntetésével; tőzsde a hatékony tőkeáramlás, tőkeértékelés, az árfolyam és egyéb kockázat megosztása érdekében a tőzsdei termékek keresletét és kínálatát koncentráló, azok kereskedését lebonyolító, a nyilvános árfolyam-alakulást elősegítő gazdálkodó szervezet; tőzsdei kereskedő a tőzsdén kereskedési joggal rendelkező személy (bróker); tőzsdére bevezetett értékpapír a tőzsdei értékpapírlistán szereplő értékpapír; ügynök a) a befektetési szolgáltatóval, illetőleg árutőzsdei szolgáltatóval kötött szerződés alapján, annak nevében, felelősségére és kockázatára eljáró személy, aki/amely a befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató bizományosi, illetőleg kereskedelmi tevékenységét megbízási szerződés alapján végzi és ennek során az ügyfél pénzét és egyéb eszközét kezeli; b) az a személy, aki/amely a befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató bizományosi, illetőleg kereskedelmi tevékenységét elősegítő tevékenységet végez; üzletkötő bizományosi, illetőleg kereskedelmi tevékenységet végző személy nevében szabályozott piacon szerződést kötő természetes személy; vételi opció (call option) Olyan szerződés, amelyben az egyik fél (az opció jogosultja) az opciós díj megfizetése ellenében jogot szerez arra, hogy egy adott jövőbeni napon (lejáratkor), vagy napig (lejáratig) valamely termék meghatározott mennyiségét előre megállapított árfolyamon, az ún. kötési árfolyamon egyoldalú nyilatkozatával megvásárolhassa az opció kiírójától. zárt végű befektetési alap az olyan befektetési alap, amelyre a futamidő lejáratának kivételével vissza nem váltható befektetési jegyek kerülnek kibocsátásra és forgalomba hozatalra; Az alapvető pénzügyi fogalmak részletesebb taglalása Forrás: PSZÁF
|