| Pénzügyi műveltséget alapozó tanfolyam |
|
|
|
"Aki sajnál a tudásába fektetni, az nem számol a tudatlanság költségeivel."Néhány éve egyre gyakrabban találunk hivatkozást a pénzügyi intelligenciára. Kissé leegyszerűsítve olyasmit értenek alatta, mint a pénzhez való racionális viszonyt, tehát olyan végletek kerülését, mint a pénztől való idegenkedés, illetve a pénz öncélú halmozása. Talán korai még önálló pénzügyi intelligenciafaktorról beszélni, ezért a pénzügyi műveltség kifejezést ma még célszerűbbnek tartom. A félreértések elkerülése végett, a pénzügyi műveltségnek semmi köze a matematikai képességekhez. Gyakran találkozhatunk iskolázatlan emberekkel is, akiknek úgymond „jó a pénzérzéke”. Az is igaz, hogy ha kölcsönért folyamodunk, a bankárunk nem az iskolai bizonyítványunkat kéri. A pénzügyi tudatosság és jártasság fejlesztésének ösztönzésére az OECD és az EU is lépéseket tett. Az OECD Tanácsa 2005-ben ajánlást fogadott el, az EU Bizottsága pedig 2007-ben közleményt adott ki amelyben mindkét szervezet megfogalmazta a magas színvonalú pénzügyi kultúra fontosságát. Magyarországon 2008-ban a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére állami, szakmai, civil és gazdasági szervezetek szándéknyilozatkozatot fogadtak el a pénzügyi kultúra fejlesztésére irányuló nemzeti stratégia létrehozásáért. Az aláírók kifejezték elkötelezettségüket a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése, a széles lakossági rétegek pénzügyi ismereteinek bővítése iránt. A pénzügyi ismeretek terjesztésére azért van szükség, mert a pénzügyi szféra olyan gyorsan fejlődött az elmúlt 2 évtizedben, hogy a szakemberek is igen nehezen igazodnak el. A régebben végzett közgazdászok is sokszor értetlenül állnak egy-egy új pénzügyi intézmény vagy termék előtt. Ezen újdonságok közül az alapvető intézményeket, termékeket, törvényszerűségeket minden polgárnak célszerű lenne ismerni, a célból, hogy kihasználja előnyeit és elkerülje veszélyeit. Ezt a tudást ma sajnos az intézményes iskolarendszer még felsőfokon sem nyújtja. Milyen ismereteket értünk pénzügyi kultúra alatt?
Pénzügyi műveltség nélkül nehéz elszakadni az „alkalmazotti gondolkodásmódtól”, aminek a lényege: „dolgozom a pénzemért”. Ugyanis egész iskolarendszerünk és a társadalom elvárása is erre nevel: végzettséget szerezni, munkahelyet találni, elkölteni a fizetést luxuscikkekre, drága kölcsönt felvenni ha elfogy a pénz, visszafizetni a kamatokat, várni a nyugdíjt. Ez egy mókuskerék, amiből nagyon nehéz kijutni. A hitelcsapda, a vásárlási láz nagyon csábítóak. Egy magyarországi felmérés adatai szerint az aktív lakosság 4/5-e vagy adósságban van vagy olyan pénzügyi termékben tartja pénzét, ahol a hozam kisebb az inflációnál, tehát folyamatosan csökken tőkéjük értéke. Többféle kiút létezik a mókuskerékből: a „vállalkozói szellem” fejlesztése, amikor saját magunknak dolgozunk és mások is dolgoznak nekünk és a „befektetői hozzáállás” elsajátítása, amikor is a saját pénzünk dolgozik nekünk.
|